A Nelken (Szegfűk), a Café Müller és a társulat magyarországi tartózkodása inspirálta Wiesenland (Zöld Föld) előadások után most a Sweet Mambo című Bausch koreográfiát láthatja a magyar közönség a Nemzeti Színházban, a magyar soros EU-elnökség kiemelt kulturális programjaként.
Bausch, akit egy neves tánctörténész, kritikus a magatartásformák archeológusának nevezett, a Sweet Mambóban (2008) kilenc táncos, hat nő és három férfi előadásában a csábítás és elcsábulás, az érzelmi ragyogás és nyomorúság, a sebezhetőség, a lelki és fizikai törékenység hullámzását fogalmazza meg. A koreográfus illúzióktól mentesen látja és láttatja a férfi és nő kapcsolatát az egymást követő, látszólag összefüggéstelen jelenetekben. Az egyikben például a táncosnő egy férfi után rohan, és közben azt kiabálja: I want to talk to you. You don’t want to talk to me? Why don’t you want to talk to me? I don’t need to talk to you… Egy másikban újra és újra a nevét ismételgeti egyikük, mintha arra kérné a nézőket, hogy ne feledjék el őt. A táncosok, hogy a szerepük és a saját életük közötti távolságot eltöröljék, időnként megszólítják a közönséget, és magukról mesélnek történeteket. Egyikük azt magyarázza, hogy az élet olyan, mint a biciklizés, vagy haladsz, vagy felbuksz. A másik arról szól, hogy teljesen kiborult, annyira, hogy akár ölni tudna…
Egy férfi csókot lehel a kivágott estélyi ruhát viselő hölgy hátára, majd hirtelen egymás ellen fordulnak… A nők néha mulatságosan, néha kétségbeesetten provokálnak, csábítanak, vagy kéjesen hagyják, hogy ölelgessék őket a férfiak, de kiábrándultságuk újra és újra előbukkan.
Az előadás két, egy-egy órás részből áll. A műben magával ragadó szólók és együttes táncok váltják egymást, melyekben a gesztusok lágysága, könnyedsége, légiessége, az arcok kifejező ereje, a gyönyörű ruhák elkápráztatnak.
A Sweet Mambo a vizualitás ünnepe.
